Munkatársaink

Alexin Tamás és Tünde

Tamás: Először a szülővárosomban szervezett nyári evangélizáció (Love Europe) során találkoztam az OM-mel 1996-ban. Önkéntesként arra vállalkoztam, hogy fényképezek és segítek a tolmácsolásban. Ott megtapasztaltam egy nemzetközi keresztyén közösség légkörét és különlegességét. 2004-ben házasodtunk össze Tündével és szolgálati helyet kerestünk. Többéves keresés után csatlakoztunk az OM-hez. Itt pénzügyi munkatársként dolgozom, közben a feleségem befejezte orvosi tanulmányait és már hat éve vagyunk részei a magyar OM csapatnak. Hatéves lányunk Tábita, aki idén szeptemberben kezdi az iskolát. Én teljesidőben dolgozom az OM-nél, Tünde Tábitát neveli és részmunkában bekapcsolódik egyes missziói programokba. Gyakran dolgozunk együtt a bábcsapat tagjaiként Karácsonykor és Húsvétkor, és segítünk a nyári evangélizációs programokban és táborokban.

 

Alyssa Sagert

Mindig foglalkoztatott a gondolat (és küszködtem is vele eleget), hogy mit is fogok csinálni érettségi után. Tudtam, hogy Istent akarom szolgálni, bármit is lesz, de nem tudtam, hogy mit is tegyek. Egyik nap a családommal meghívtak bennünket egy bibliaórára. Egy Bill Drake nevű férfi énekelt egy dalt és elmondta, hogy ezt az édesapám unokatestvérének emlékére írta, akit Bonnie-nek hívtak és mártírhalált halt Libanonban. Ott és akkor Isten felnyitotta a szememet arra, hogy mire hív. Bonnie, és ugyanúgy Bill is, az OM-mel szolgált és hallottam tőlük, hogy az OM a művészeteket is használja arra, hogy az evangéliumot elmondja. Meghozni a döntést arról, hogy követem Istent és misszióba megyek – nem volt könnyű, nem tudtam, hogy Isten hova is hív a világban. Mi van, ha Isten Libanonba hív? Mi van, ha választanom kell, hogy az életemet vagy Krisztust védem? Nagyon hálás vagyok, hogy úgy döntöttem, hogy misszióba megyek.
Isten felhasználta az életemet olyan módon, amit el sem tudtam volna képzelni.

 
Brian Kroeker

Nemrégiben, 2013. januárjában  érkeztem Magyarországra és az érdi sportmissziós munkához csatlakoztam. Mindig is élveztem a sportolást és edzősködést és nagyon vártam már, hogy segíthessek a baseballban, bármiről is legyen szó! Emellett egy helyi gyülekezet ifjúsági vezetőjével is együtt dolgozom, ami nagyon jó, mert így egy helyi keresztyén közösség részese is lehetek. Nagyon örülök, hogy ezeket a szolgálatokat segíthetem Istentől kapott képességeimmel és remélem, hogy bátorítóan hatok vezetőimre és azokra a fiatalokra, akikekel sok időt töltök a sportpályán és azon kívül egyaránt!
 
Csernus Zsolt és Ilona

Zsolt: Egy 1991-es utcai evangelizáción tértem meg (utólag jöttem rá, hogy OM-esek evangélizáltak). Friss hívőként nagy örömmel olvastam a Bibliát. Mivel édesapám hajóskapitány volt, ezért minden olyan történet, ami vízről, tengerről és hajóról szólt, különösen megérintette a szívemet. Még Jézus is prédikált csónakból! Én nem vagyok igehirdető, csupán kézzelfogható dolgokkal (fém, fa) foglalkozó szakember, de arra vágytam, hogy szolgálhassam Istent. De ekkor még nem volt semmilyen ötletem arról, hogy hogyan. Imádkoztam és a barátaim meghívására elmentem egy konferenciára, azzal a reménnyel, hogy Isten megmutatja majd nekem az Ő akaratát. A konferencia után elmondtam a lelkipásztoromnak azt, ami a szívemet nyomta, ő pedig adott nekem egy OM-es szórólapot. Nagyon meglepett az, hogy létezik hajós misszió. A feleségemmel és két gyermekünkkel két évet szolgáltunk a LogosII és egy évet a Doulos hajón, ahol hegesztőként dolgoztam. A hajós szolgálatot megelőzően is éveken át szolgáltam a magyar OM-nél mint karbantartó és missziómunkás, és azt követően is itt szolgálok.

Ilona: Keresztyén családban nőttem fel és kisgyermekként tértem meg. Szüleimnek szolgáló szívük és hozzáállásuk van – mindig nagyszerű példát jelentettek számomra. Már iskoláskoromban bevontak a gyülekezeti életbe és a keresztény szolgálatba. 24 évesen főállású lelkimunkás lettem a gyülekezetemben, két évvel később pedig egy missziós szervezetnél kezdtem el dolgozni. Egy évet külföldön töltöttem, ami nagyszerű kezdést biztosított. Ezután tíz évig szolgáltam itthon. Egyedülállóként egy missziós szervezetnél dolgoztam és ezzel párhuzamosan a gyülekezetünkben is szolgáltam. Közben összeházasodtunk és két nagyszerű fiút kaptunk az Úrtól. Mivel a férjem az OM-nél szolgált, követtem az elhívását, amikor hajós szolgálatba léptünk. Most, a hajós évek után, a magyar OM irodájában dolgozom. Sokféle feladatom van, a legjobban a gyerekek között végzett szolgálatokat kedvelem. Mindig lenyűgöz látni azt, hogy Isten hogyan vezetett az életem során, és mennyi áldásban volt részem.
 
Jill Hitchcock

Angliában nöttem fel, de az első missziós tapasztalataimat  Belgiumban szereztem. Határozottan úgy éreztem, hogy Isten arra kér, hogy valamilyen módon szolgáljam Őt azon a nyáron, ahelyett, hogy nyaralni mennék. Ez egy olyan utazás kezdete volt, amelyről nazelött nem is álmodtam. Nem hívő családban felnőve Krisztust, mint Megváltót csupán húszas éveim közepén ismertem meg és kezdtem el gyülekezetbe járni. Nagyon élveztem az odalátogató misszionáriusok beszámolóját arról, amit Isten tesz a világban, különösen megfogott amikor a Szovjetúnió és az akkori szocialista blokk területén folyó Biblia – és evangéliumi irodalom csempészete terén szerzett tapasztalatokról, kalandokról hallottam. Mindig valahogy ott volt a fejemben, hogy szeretnék ennek a részese lenni, de friss hívőként - és merthogy nem keresztyén közegben nőttem fel, így nem jártam bibliaiskolába – úgy éreztem, hogy én erre nem vagyok alkalmas.

Azon a nyáron Belgiumban viszont úgy éreztem, hogy Isten arra hív, hogy legyek mégjobban része a munkájának és térjek vissza főállású munkatársként, és akkor ez tényleg lehetségesnek tűnt. Az OM nem várt el a teológiai végzettséget, mint ahogy a legtöbb esetben most sem várja el, és a belga OM a helyszínen egy nagyon gyakorlatias képzést adott, bemutatva a szolgálat sokoldalúságát. Isten csodálatos módon munkálkodott a következő öt hónapban, úgyhogy egy hideg januári napon 1992-ben ráléptem arra az ösvényre, ami egy új életformának bizonyult – elköteleződtem a misszióban. 1997-ben Magyarországra költöztem, hogy az itteni OM-es csapattal szolgáljak.

Mindig elmondom az embereknek, hogy ha akkor tudom, hogy milyen nehézségekkel kell majd szembe néznem a következő húsz esztendőben, valószínűleg sohasem teszem meg azt az első lépést. De így, lassan, fokozatosan az évek során Isten megmutatta nekem a tervét és célját az életemmel és megmutatta hűségét és gondoskodását is. Mások példáján keresztül megmutatta annak a fontosságát, hogy másokat bátorítsak, mentoroljak ahogy a saját útjukat megkezdik. Ma kiváltság számomra az, hogy másokat segíthetek és bátoríthatok abban, hogy megtegyék a misszióba vezető első lépéseket és megtalálják azt az utat, amelyet Isten készített el számukra.
 
Josh Herb

Az OM-hez csatlakozásom 2008-ban kezdődött. Mexikóban voltam és egy templom építésében segítettem. Lenéztem egy kis völgyre és hallottam, ahogy egy halk, csendes hang a fejemben ezt mondja: „Te ennél többre vagy képes.” Nem igazán tudva mit kezdeni ezzel, azt tettem, amit ilyenkor tesznek a keresztyének – imádkoztam, mit akar Isten ezzel mondani számomra, majd továbbmentem utamon. Azután 2010-ben hirtelen munkanélküli lettem, állást kerestem, és a helyemet kerestem az életben. Csalódottan kiáltottam Istenhez: Mit akarsz? Ekkor felidéződött amit Isten mondott és felötlött bennem a misszió gondolata. Ez alkalommal azonban az imádságon túl az interneten is elkezdtem keresgélni és rábukkantam az OM-re. Végül, az amerikai OM munkatársával folytatott beszélgetések hatására úgy döntöttem, hogy Magyarországra jövök. Eredetileg úgy gondoltam, hogy rugby játékos és emellett edző leszek, de sportsérüléseimnek köszönhetően ez nem volt lehetséges, ezért baseball és rugby edző lettem. Nemrégiben elköltöztem Érdről és Magyarország északkeleti régiójában élek, ahol baseballedző vagyok.
 
Frans van Aken

Frans van Akennek hívnak, holland vagyok, 23 éves. Először 2010 nyarán vettem részt missziói programon, amikor a gyülekezetemből egy ifis csoport Tatára jött szolgálni. Ez a tapasztalat nagy lökést adott arra, hogy egy évet egy missziói iskolában és sportmissziós képzésen töltsek Dél-Afrikában az OM-mel. Itt éreztem azt, hogy Isten misszióba hív és ő minden szükségest kirendelt ehhez, ezért most itt szolgálhatok a magyar OM-nél!
 

Horváth István

-  Hallottam az Úr szavát, amint ezt mondja: „Kit küldjek el? Ki megy el a követségünkbe?”

-  Erre így válaszoltam: „Itt vagyok Uram, küldj el engem!”   

Ézs 6, 8

Az, hogy Isten van, soha nem volt kérdés számomra. Azonban egy távoli Istennek tudtam, akinek megpróbáltam megfelelni. 19 éves koromban volt egy személyes találkozásom Vele, ami teljesen megváltoztatta az életemet. Többé már nem magamnak akartam élni, hanem Vele és Érte. Megláttam, hogy terve van az életemmel, és ennek betöltése lett a célom. A missziós szolgálat sem az én ötletem volt, Isten nagyon konkrét és határozott útmutatását tapasztaltam, úgy léptem tovább ebben az irányban. Jó tudni, hogy a helyemen vagyok, ugyanakkor sok nehézséggel is szembe kell nézni. Örömök és fájdalmak, nyereségek és veszteségek egyaránt velejárói ennek a szolgálatnak és életvitelnek.

 
Kapocs Attila és Márti

1995-ben tértem meg egy református ifiben. A keresztény misszió gondolatával akkor találkoztam, amikor egy ifis barátom még annak az évnek az őszén elhatározta, hogy csatlakozik az OM-hez és beszélgettünk erről a döntéséről. Először nagyon furcsán hangzott számomra: Elmenni máshova? Gyülekezetplántálás? Támogatásgyűjtés? Kultúrák közötti misszió egy multikulturális csapattal? Miről beszélsz? Aztán egy évvel később egy lány az ifiből szeretett volna elmenni. Továbbra is furcsa volt számomra ez az egész. Aztán elkezdtem kapni az OM Híradót (a magyar OM hírlevelét). Ezután a kezembe került az OM-ről szóló könyv, majd egy OM hajós könyv. Aztán meghirdettek egy hajólátogatást Fiumébe (Rijeka) Horvátországba, pont a nászutunk utáni hétre. Elmentünk a feleségemmel. Találkoztam ott Omesekkel és megszerettem őket. Aztán megkértek hogy írjak beszámolót az OM Híradóba a hajólátogatásról. Azután tolmácsnak kértek fel egy konferenciára, késöbb segítettem egy könyv előkészítésében, majd heti egy napot az Alapítványnál szolgáltam, végül, 2013. májusában főállású missziómunkásként csatlakoztam az OM-hez –  éppen tíz évvel ezelőtt. És a többi pedig, ahogy mondani szokták: történelem.

Jelenleg a magyar OM vezetése a fő feladatom. Ezen túl benne vagyok az Aliansz (www.aliansz.hu) Sáfársági Munkacsoport hálózatának munkájában, segítek a missziós mozgósítási programok szervezésében és én szervezem a művészethez kapcsolódó programjainkat. Emellett én vagyok a csapat informatikusa (eredetileg villamosmérnökként végeztem), de remélem, hogy ezt hamarosan sikerül majd másnak átadnom. Nagyon fontosnak tartom a magyar Egyház segítését az evangélizációs munkában és a magyarok mozgósítását a misszióra. A művészeti és a sáfársági missziós szolgálat különösen közel áll hozzám. Diósdon élek családommal, négy gyermekünk van.

 
Marcel & Lea Buchner

Mi, a Buchnerék egy nemzetközi család vagyunk. Marcel holland, Lea magyar és négy gyermekünk van: Kilián, Jaron, Himsha és Jonatán. Tata szomszédságában, Kocson élünk, és Tatán szolgálunk a helyi baptista gyülekezetben. 2010-ben csatlakoztunk az OM-hez, miután sokáig kerestük azt a helyet, ahol Isten látni szeretne minket. Szerettünk volna segíteni az embereknek, de nem csak anyagi értelemben – hittük, és most is hisszük, hogy minden ember számára a valódi segítség az, ha elfogadják Jézust, mint Krisztust, vagyis Megváltót és ezzel Isten gyermekeivé válnak. Isten azt igéri az Igéjében, hogy tudja, mire van szükségünk és majd gondoskodik is rólunk.

Miután elkezdtünk szolgálni a gyülekezetünkben és Isten a magyar OM-hez vezetett minket,  a Tatai Baptista Gyülekezettel közösen elkezdtünk dolgozni a tatai és Tata környéki szegények és rászorulók között. Azt reméljük és azért imádkozunk, hogy mind több és több ember jöjjön Krisztushoz és meneküljön meg egy reménytelen élet kötelékeiből egy reményteli élet örömébe.
 
Paksy Sándor és Mariann

Sándor: Keresztyén otthonban nőttem fel, Édesapám lelkipásztorként szolgált. Körülbelül 30 évvel ezelőtt tértem meg. Mindig is volt bennem érdeklődés a misszió felé és az egyetem befejezése után misszionárius lettem a Campus Crusade for Christ-nál (Magyarországon: Timóteus Társaság). Sokat tanultam ebben az időszakban és diákok közötti szolgálatot végeztem. Miután ott befejeztem szolgálatomat, szerettem volna továbbra is misszióban maradni, de erre akkor nem volt lehetőség, ezért tíz évet az üzleti szférában töltöttem.

Ezt követően elkezdtem újból keresni a szolgálati helyemet. Több barátomtól is hallottam az OM-ről, de először a TBL-lel (Biblia Liga) szolgáltam, ez alatt az idő alatt kiszélesedett látóköröm a magyar Egyházról. Nyolc évvel ezelőtt kaptam az elhívást az elváltak között végzett szolgálatra és kerestem az Isten által elkészített helyet, ahol feléjük szolgálhatok. Számos missziós szervezettel beszéltem, de nem találtam meg a megfelelőt. Majd találkoztam az OM vezetőségével és nyilvánvalóvá vált, hogy ez lesz az a hely, ahol az elhívásomban szolgálhatok. Csatlakozásom óta nagyon szeretem a szolgálatomat és a szolgálati helyemet. Örömmel és az elhívásomnak megfelelően végezhetem a szolgálatomat és közben imatámogatást, tanácsot, megerősítést, gyakorlatias támogatást kapok.
 
Suzanne Cole

2010-ben csatlakoztam az OM-hez, miután befejeztem tanulmányaimat egy Illinois állambeli keresztyén főiskolán. Tanulmányaim során Isten megmutatta, én pedig felismertem, hogy mennyire szeretem az edzői munkát és nem csupán a főiskolai keretekben. Miközben a végzettségemnek megfelelő állás után néztem, egyszercsak egy e-mailt kaptam, amiben edzőket és játékosokat kerestek magyarországi szolgálatra. Sok imádság következett, és egyre inkább úgy éreztem, hogy Isten Magyarországra vezet. 2010. áprilisában érkeztem és ma még erősebben érzem, mint valaha, hogy Isten nagyszerű dolgokat tervez a magyar emberek  számára – és nekem is! Jelenleg az Érd Wildcats softballcsapat és az Érd Giants baseballcsapat vezetőedzője, és az Indians és Cardinals csapatok beosztott edzője vagyok. Emellett segédedzője vagyok a Magyar Női Nemzeti Softball válogatottnak és vezetőedzője a Magyar női ifi válogatottnak. Mindezek mellett amerikai történelmet tanítok a Nemzetközi Keresztyén Iskolában, Diósdon (ICSB).
 
Terry és Rebecca Lingenhoel

Először egy missziós konferencián találkoztam az OM-mel Akronban, Ohio államban, a saját gyülekezetemben. A konferencia során az előadó megemlítette, hogy szükségük van számítógép programozókra. Amikor befejeztem az egyetemet, még egyedülállóként csatlakoztam az OM-hez 1985-ben, egy éves időszakra. 1989-ben a feleségemmel úgy döntöttünk, hogy újra csatlakozunk az OM-hez és szeretnénk részesei lenni annak, amit Isten végez Közép-Európában. 1990. májusában érkeztünk meg Bécsbe, majd úgy döntöttünk, hogy 1991. januárjában Magyarországra költözünk. Szerettünk volna részesei lenni annak, amit Isten tervezett a rendszerváltás utáni Magyarországon.